Első élmények Brazíliában

Egy Magyar borász 15 éve a trópuson
Utazás és az első élmények Brazíliában

Későn tavaszodott 1989-ben, még a metszéssel voltam elfoglalva, amikor a sok várakozás után váratlanul közölték hogy maximum 2 hét múlva Brazíliában kell lennem.

Felutaztam Budapestre átvettem a repülőjegyet és azon tűnődtem a villamoson,milyen boldog vagyok, mert beteljesült egy álmom, és közben mindenki itt a villamoson közömbösen utazik.

Hadd kiáltsam a világnak, holnaptól megváltozik minden, nem hiába tanultam, készültem és ábrándoztam a nagy utazásról. A kitörő örömöm persze otthon már csendesebb mederbe csordogált, hiszen tudtam kisfiamat már csak néhány napig láthatom, mert hamarosan el kell utaznom. Ez borzalmas érzés volt, hiszen annyira akartuk ezt a gyermeket, és ő is biztosan érezte ezt hiszen annyira ragaszkodott hozzám. Minden perc egy borzasztó rohanásnak tűnt, egyre fogytak a napok próbáltam a perceket kihasználni a feltöltődésre, de tudtam ezt nem lehet már tökéletesen megoldani, hogy dolgom igazi végeztével tudjak elutazni, és lelkiismeretem is nyugodt lehessen.

Végül eljött az utazás napja, amely azért öröm is volt mert talán tényleg egy nagy dolog kezdete lehet, a nagy dolgokért persze meg kell küzdeni és bizony szenvedni is néha, de akkor is a búcsúzás az maga volt a megsemmisülés, és ha tényleg szeretünk valakit nem szabad ilyen hosszú időre egyedül hagyni mondogattam magamban, aztán mégis túl tudtam tenni magam a szomorúságon.

A repülő lassan kezdett kigurulni a kifutópályára, elindult, és a fölszálláskor a rohanó repülőből láttam még a feleségem ahogy öleli a kisfiam, egy életre lelkiismeret furdalásom támadt amit igazán soha nem tudtam jóvá tenni. A múló éveket a legszebb perceket amit nem együtt töltünk nem pótolja semmi, persze még leírni is szörnyű egy asszony egy 3 éves gyerekkel terhesesen várja,hogy a férje elindítson valamit és utána mehessen. Kérdezgették tőlem kinek nagyobb megpróbáltatás ez nekem az utazónak, vagy az otthon maradónak.

Na lassan az út bonyolultsága kezdett elfoglalni,átszállás után már Madridban voltam és vártam, hogy az esti gépbe beszállhassunk innen már a tengerentúlra juthatunk, itt a nagy gép miatt sok utast szednek össze. Itt találkoztam először brazilokkal és éreztem ők egészen mások,mint az öreg kontinens lakói. Kedélyesek, kedvesek és hangosak, mindenkivel igyekeznek kommunikálni aki az ő környezetükbe kerül, körülöttük forr a levegő és itt már is egy sziget van, akiket a technika csodája együtt szállít vissza hazájukba, és magukkal sodorják a jövevényt, nem igazán értettem ekkor még miről mit is beszélnek pontosan, de azt tudtam jó irányba haladok.

A nagyon hosszú repülőút nem igazán tűnt nekem annak hiszen ilyen hamar egy egészen más világba csöppenni az nagyon nagy dolog, és ezt adja a mai világ mint lehetőséget nekünk, ha élünk vele. így aztán 12 óra repülőút után átcsekkolunk a Lati Amerikai világ egyik központjába.

Megérkeztünk Rio de Janeiróba, azonnal összehasonlítom Budapesttel és érzem, elképzelhetetlen nyüzsgésnek lehet itt az ember részese. Az első megmérettetésem még hátra volt Brazil földön, de már közel volt a perce. A csomagjaimmal át kellett lépnem a belföldi járatra, ami nem volt kis feladat, hiszen rengeteg csomaggal érkeztem. Kiléptem, és vártam,hogy valaki hordár segítségemre siessen. Hordárból persze ott van nagyon sok csak vigyázni kell, nehogy gyorsan megszabadítsák az embert az értékeitől. A hordár azonnal közölte ő csak dollárért hajlandó csinálni bármit is mert az ő
brazil pénzüknek nincs semmi értéke sem. Egészen jól kommunikáltam első igazi brazil ismerősömmel, miután ő úgy érezte jól megkérte munkájának árát, azt kezdte mondogatni,hogy én majd sokat fogok biztosan keresni, és ez egy olyan remek ország ez,hogy innen nem akar senki elmenni. A Brazíliában töltött 15 évem alatt mindig eszembe jutott az első brazil ismerősöm milyen igazat mondott innen senki nem akar elmenni, nagyon jó itt élni, ez egy kellemes ország.

Ez a fajta utazás számomra mindig is megfizethetetlen volt, mert óriási különbségek tanúja lehet így az ember, persze vagyunk mi ezzel egy pár millióan hiszen ma repülővel lehet igazán világot látni, egy új ismeretlen világba kerülni.

Az igazi első döbbenetet persze nem az életre való hordár jelentette, hanem azok a magas fotelba ülő urak, akiknek a cipőjét a gyermekek nagy odaadással bokszolták. Úgy éreztem magam mintha egy filmet néznék, ahol a Brazil rabszolgaságról és a megalázásról szólna a történet, persze az is igaz hogy a képet néhány év után meglehet szokni, de először döbbenetes volt számomra.

A rövid Rioi kítérő után már száguldott is velem a repülő Brazília főváros felé, ráadásul a jegyem a belföldi járaton első osztályúnak felelt meg, ami mint kiderült remek dolog volt, mert tetszett, hogy pezsgő ivással biztatnak 10 percenként, amiről persze le kellett állnom, ha tájat is akartam valamennyire nézni, hogy kicsit is ismerkedjek a helyi viszonyokkal.

Rioba elmenni azért érdemes repülővel,mert a tenger felett szállnak fel a gépek nagyot kanyarítanak a Copacabana felé, majd mintha a rövid turista programot csinálnák elindulnak Corcovadó hegy felé, hogy adjanak egy finom leheletet ebből a fantasztikus városból. A turista csak annyit érez, ha nem volt a programjába Rio de Janeiro-ba azért visszafelé tegye bele, hiszen ez a világ legszebb fekvésű városa. A Brazilok büszkén mondják az ottani stabil szöveget az Isten 6 nap alatt teremtette a földet, a hetedik napon csak Rio de Janeiróval foglalkozott, és az azért lett ennyire gyönyörű.

A repülő ahogy elhalad a hatalmas Krisztus szobor előtt úgy hördül fel mindig az utazó közönség egy emberként, mert jó érezni a szobor közelségét,abból valami meleg simogató érzés támad az emberbe, megérint mindenkit, egy üdvözlés az érkezőnek. Egy zarándoklási hangulat vesz mindenkin erőt, ahol érezni a vallás nyugtató erejét, annak belső békéjét. A brazilok vallásos hangulata egyébként is mindenkire hat ott, de ennek gyakran megvannak a tárgyi feltételei is, és az ottani egyszerű emberek pláne úgy érzik ez Isten egyik kiválasztott országa, hiszen számos búcsújáró hely mutatja Isten ott van velük a hétköznapokba is. Nem véletlenül volt az eredeti szándék Brazília elnevezésére „ Santa Cruz” =Szent Kereszt, de a végén elvetik ezt a nevet mert nem találják eléggé kifejezőnek az adott területre, amely utal az ország egzotikus mivoltára, amely bizonyítja, valami egészen más jött létre ezen a földön.

A repülő szépen haladt előre egyre beljebb az országba, pontosítva az ország közepe felé hiszen, az új főváros helykiválasztásánál a legfőbb szempont az volt, hogy az az ország mértanilag is a közepén helyezkedjen el, az új főváros.

A táj a repülőből is egészen más a Brazil fennsíkon mint a tengerparti sávnál, itt a növényzet inkább a szavannás trópusi tájnak felel meg, a föld egészen vörös ami jellemző a trópusi területekre, de azért klímájába is egészen más viszonyok vannak mint feljebb az Északabbra fekvő a Sao Francisco folyó völgyében.

A főváros repterén már vártak egy nagy táblán ott szerepelt a nevem, és így hamar az az érzésem támadt, hogy egy kicsit hazaérkeztem, új cégem központjába, és nagyon igyekeztek , hogy engem az új érkezőre jó benyomást tegyenek a fogadók.

Ahogy haladtunk ki a gépkocsival a reptér felől már éreztem nagyon forró nyárba csöppentem bele, a hőség délelőtt 10 órakor kellemes volt a magyarországi hosszú tél után először ez nagyon jól esett, pedig már a 34 C is elérte a hőmérséklet.

Maga a város először a pálmafáival hatalmas parkjaival nagyon kellemes, minden a tervek szerint készült, olyan oázis hangulata van az egész városnak az első benyomásaim szerint.

Mások szerint annyira racionálisan építették, hogy az már nehezen felfogható az európai ember számára. Mi akik megszoktuk a korok keveredését a városainkba, azok speciális nyüzsgését a város magja körül másként fogadjuk a modern kor adta vívmányaink ilyen értelmezését az urbanisztikában. Amíg nézelődéssel jól lefoglaltam magam közben odagördültünk egy átlagos négyemeletes ház elé amelyből ott rengeteg van. Itt megismerhettem új főnöknőmmel, és munkatársaival. Elláttak sok mindennel ami a munkámhoz kell, segítettek ahogy csak lehet, kivéve a főnöknőm, aki vizsgálódó tekintetével pásztázott, vajon ki tudom e tölteni a portugál nyelvű bejelentőket. Végül megoldottam ezt a feladatot is egy kis segédlettel, most már csak a brazil pénzt kellett megismernem. Amely számomra túl nagy feladatnak számított, hiszen akkor 1100 %-os volt az az infláció, és csak az volt biztos, hogy a pénz címlete megjelenése, neve állandóan változik. A gyakorlat az volt , hogy a régi pénzeket is megtartották, miközben folyamatosan újakat is nyomtak. Számos külföldi pórul járt aki nem volt részese ennek az állandó változásnak, de biztos hogy tudta minden pénznek az aktuális osztószámát, hiszen voltak milliós, ezres és tízezres bankjegyek is. A bankokba ott álltak a befőttes gumik amik a pénzkötegek összekötésének hivatalos eszközévé nemesültek az idők alatt, fantasztikus mennyiség pénzt adtak akár 100 USD-ért cserébe, amit az ember összekötegelve hordott magánál.

Sokáig csodálója voltam az egyszerű embereknek, akik nem tudtak írni olvasni, de a pénzzel azért jól bántak, sohasem tévedtek a saját kárukra. Szinte minden pénznél volt valamilyen osztási szám, ezt kénytelenek voltunk ott hamar megtanulni.

Sohasem felejtem el az első élményem a pénzzel kapcsolatban Petrolinában, a kollégám milyen jól szórakozott rajtam,amikor néhány százezer cruzeiróval a zsebembe elakartam menni valamilyen nagyon egyszerű étterembe. Kértem nézze meg a pénzeimet, hogy elegendő lesz, jót derült azt mondta, azért néhány szelet kenyeret biztosan adtak volna ezekért a nagy címletű pénzekért.

Okulva a történtekből készítettem egy puskát, amely alapján minden pénzről leírtam milyen osztószámot kell alkalmazni nála, de tudtam ez a tudásom csak akkor lesz elegendő, ha közben aktívan figyelem az újabb változásokat is.

Brazília fővárosban még volt egy nagyon fontos feladatom, hogy az 5 óra időeltolódás miatt, át kell állni a biológiai órámnak az ottani időre. Ez mindig mindenkinek nehezen ment,hiszen egy rossz szokás még nehezítette a dolgot. Az volt a gyakorlat, hogy az újonnan érkezőt meghívják vacsorára az ottani időszámítás szerinti este 8 órára, ami itthon már hajnali egy órát jelent a még európai órához szokott embernek. Aztán hogy az érkezőnek ne legyen könnyű dolga, jön az álmosító meleg mellé, kap valamilyen finom italt majd, ezekhez még hozzáadódik hogy a rutintalan nem tudott aludni a repülőn. Ezek után biztosra vehető a vacsorát követő beszélgetésen a saját mondandója közepén fog elaludni az érkező. Nehezen, de túl voltam a vacsorán és valamennyit sikerült pihenni a szállodába, de nehéz aludni ebben a másfajta időbeosztásban. Az ember teljesen belekavarodik az időeltolódásba, és a nagy fáradtság ellenére mégis várja már a reggelt, az újabb programra készülve, hogy tovább mehessen Petrolinába.

Brazília városból Petrolinába, a Sao Francisco folyó központjába kellett elutazni, érdekes szép út ez hiszen egy részén már látni a folyót amely nagy dolgokra képes, pedig Brazíliának ez csupán a harmadik legnagyobb folyója, de a mezőgazdaság és a vizienegia szempontjából a leghasznosabb.

Érdekes út végén megérkeztem az új munkahelyem városába Petrolinába. Borzasztó volt a kontraszt azon tűnődtem a megérkezéskor, hiszen Zürich maga volt az elegancia, Madrid az európai latin kultúra központja Dél Amerika kapuja, aztán jött Rio de Janeiro a világ legszebb fekvésű városa, ezt követte Brazília a XXI század csoda városa, ezek után most meg itt vagyok a világ végén, -hát ez borzasztó, villant át az agyamon. Persze gondolhattam volna a jó helyeket nem nekünk tartogatták a Brazilok, na azért valahogy csak kibírom majd gondoltam bölcs előrelátással, mert mást most úgy sem tehetek.

Kinyitották a repülőgép ajtaját lépegetünk lefelé a lépcsőn és az 5 lépésnél érzem hogy a hőség borzasztó. Ezt nem lehet kibírni. Itt menet közben minden fölösleges ruhadarabtól meg kell szabadulni, hogy bírnak itt élni az emberek? Ma biztosan elviselhetetlenül meleg van, de ez olyan mint a zöld pokol, ahogy azt a klasszikusok is megírták, de hogy ennek én is részesévé váltam ez borzasztó.

A már ott élő magyarok nagy ovációval fogadtak, ami nagyon jó érzés volt a hőgutámat követő percekben, igaz ezt az ovációt megkapja minden vállalkozó kedvű aki eljut idáig. A kint élők tudták én borásznak utaztam ki, ezért mély csodálattal kezelték a csomagjaimat, bízva abba remek magyar nedűket rejtenek ezek a csomagok. Hamar kiderült, hogy én csak a műszereimet hoztam a borászkodáshoz, meg a konyhadolgokat amelyeket majd a családom fog használni.

A reptérről a város felé haladva izgalommal tekintettem körül, vajon találok-e olyan részt amelyet én is hamar megkedvelek.

Hamar beértünk a központba, és egy remek házba találtam magam, ott ahol az apukám lakott már 3 éve, én is itt lakhattam 1 hetet amíg találok magamnak egy kis méretű lakást.

Erre az egy hétre is ki kellett pakolnom a lakásba, de éreztem itt Petrolinába sokkal nehezebb lesz elviselni a hőséget mint a fővárosba Brazíliába.

A kollégák este visszajöttek, hogy elvigyenek vacsorázni az ő lakásukba. Másnap bolti vásárlással kezdtük a napot, azért hogy feltölthessem magam a legszükségesebbekkel. Itt a legfontosabb a víz, hangsúlyozta mindenki. Abból mindig kell lenni tartaléknak. Akkor pedig ha az ember dolgozni megy kell minimálisan 1 napra 3 liter folyadékot számolni. A víz a csapi ihatatlan azt többször le kell szűrni, ezért a legjobb az ásványvíz azt elfogadhatóan lekezelik, és érzékelhetően jobb az íze is.

A nap hátralévő részében apartman lakást kerestünk,mert külföldinek csak az volt a biztonságos.

Az időtájt nehéz volt még ilyet találni mert az a fejlődés kezdeti szakaszában volt a város, de azt tudtuk fegyveres őrrel őrzött házban szabad csak ott lakni. Gyorsan elmondtak néhány rémtörténetet a kertes házban lakó magyarokról. Ebből csak egyet említek. Egyik magyar család ragaszkodott a kertes házhoz, találtak is elfogadhatót, szerintük nem is olyan rossz környéken. Egy év után elköltöztek és az elköltözésük utáni héten az új bérlőt kapták el mert azt hitték még külföldiek laknak ott, akiktől követelték a pénzt, a fegyveres támadásban komoly sérüléseket szedtek össze az új tulajdonosok, akiről kezdetben nem akarták elhinni, hogy ők tényleg igazi brazilok.

Gyakran elmondták a későbbiekben a fazendán dolgozók, ha őket éjjel kirabolják, nem merik magukat megvédeni, hagyják hogy elvigyék a dolgaikat, de akkor legalább életben maradnak.

A lakás kiválasztásánál fontos szempont volt a folyópart közelsége, mert itt kicsit elviselhetőbb a hőség ami éjszaka is van, ilyenkor a levegő mozgása ad életet az embereknek, átlagos hőmérséklet éjszaka 29 C. Azt azért tudni kell ez a város 100 évesnek mondja magát, de borzasztó körülmények lehettek itt akkor. Hiszen 1950-ben még áram sem volt a városban, ma már 250.000 lakósa van, reptere, és a világ egyik legdinamikusabban fejlődő városa, amely a Sao Francisco folyó völgyének fővárosa lett. Mezőgazdaságilag az aranykorát érő város.

Európaiak korábban nem merészkedtek ennyire befelé a brazilkatlanba, amíg nem volt meg a civilizációs alapja azt itt létnek, messze elkerülték az emberek ezt a várost, hiszen klímája gyilkos a fehér embereknek.

Okulva őseink példáján én is úgy éreztem az első 10 nap az elviselhetetlen volt, ezt a klímát nem lehet megszokni mondogattam magamnak és óránként próbáltam zuhannyal frissíteni magamat, és kétségeim voltak afelől, hogy én itt több hónapot tudok majd dolgozni, egyszerűen a klíma elviselhetetlensége miatt.

Ráadásul áprilisban az éjszakák akkor melegebbek voltak 32 C álló hőség volt, azt jelentette, hogy aludni nem lehet csak várni a reggelt, amikor aztán már délelőtt 10 óra tájban egymás szájába ásítanak a brazilok,mert láthatóan nem tudtak pihenni az éjszaka.

Meg kellet tanulni valami fantasztikus berregés mellett járó légkondicionálóval aludni, ez volt az egyetlen biztos megoldás a tökéletes alváshoz.

Az egy heti készülődés után üzent a brazil partner, hogy nagyon várnak már és minél előbb jelentkezzem,mert a korábbi borász elment és a dolgokat valakinek irányítani kellene.

Ez persze jó hír volt, hogy a többi partner mellett van egy akinél már azonnal kezdeni kellene.”

2020., január 13.
Balatonfüred